Földsugárzásokkal (Hartmann-zónák, Curry, stb) és vízerekkel már őseink is foglalkoztak, az ókori időkből származó feljegyzések, ábrák, egyéb írásos emlékek is erről tanúskodnak, tehát jóval a kvantumfizika felismerése előtt. A modern civilizáció hozadéka pedig az elektromosságból adódó elektroszmog. Mindezek kedvezőtlen hatással vannak szervezetünkre, befolyásolják a sejtjeink közti kommunikációt, így zavarómezőnek számítanak, mert nemcsak akadályozzák az önygógyító folyamatokat a testünkben, de hosszú időn át testünkre hatva okozhatnak komolyabb problémákat is.
Tapasztalások szerint a betegségek 60-70%-a összefüggésbe hozhatók a földsugárzások és a földkéreg mélyén húzódó vízerek hatásaival. Különösen ezek esetleges keresztezési pontjaiban való rendszeres, hosszú idejű tartózkodásnak van igazán jelentősége, ami figyelmet érdemel. Alvás közben vagy a munkahelyen egy helyben ülve több órát tartózkodunk ezekben az ingersávokban, melynek rezgései folyamatosan hatnak saját sejtjeink rezgésére. Az évek során hatásaik összeadódnak és krónikus betegségek előidézőivé válhatnak a legkülönfélébb tüneteket okozva, attól függően, mely testrészen halad át a sáv.

Ha hiszünk benne, ha nem, ezek a rezgések hatással vannak a szervezetünkre és befolyásolják annak öngyógyító képességét.Az állapotfelmérések alkalmával rendszerint felhívom a figyelmet ezek fontosságára, és javaslom is ezek bemérését a lakótérben, illetve olyan helyeken, ahol naponta több órát tartózkodunk egy helyben.
Ha kíváncsi vagy, hol húzódnak ezek a sávok, illetve milyen egyéb zavarómezők talalhatók otthonodban, munkahelyeden, és megoldást is szeretnél rá, keress bizalommal!